ÍRÓ-OLVASÓ BESZÉLGETÉS A BOD PÉTER TANÍTÓKÉPZŐBEN

-

Buna Blanka-Boróka

2018. május 16-án, szerdán egy író-olvasó találkozónak adott helyet  iskolám, a Bod Péter Tanítóképző könyvtára, a Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központ. A  cél egyértelműen az irodalom népszerűsítése volt a diákok körében. A meghívottak Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) tagjai voltak: Borcsa Imola, Serestély Zalán, valamint André Ferenc és Kulcsár Árpád, ez utóbbi kettő egyszerre foglalkozik költészettel, illetve a slam poetry-val. A résztvevők az iskola tanulói közül az irodalom iránt érdeklődők, valamint Len Rita és Tuzson Erika tanárnők voltak. A fiatal rímfaragók kimondottan közvetlenek és barátságosak voltak, a felolvasások előtt és közben kötetlen beszélgetést folytattak velünk, aminek bár elgondolkodtató témái és érdekes, néhol váratlan konklúziói voltak (például: a slam poetry közösségélménnyé teszi a költészetet; mindig keresni kell a lehetőségeket az irodalom népszerűsítésére), de a hangulat végig laza és humoros volt. 

Sokak számára a slam poetry új fogalom volt, de kedves vendégeink készségesen elmagyarázták, hogy ez afféle szabad vers, költemény, aminek nincsenek kötött szabályai, az egyetlen kikötés, hogy három percbe férjen bele az előadása (a slammerek általában versenyeken mutatják be írásaikat). André Ferenc egy helyben fabrikált metaforával szemlélte a slam és a költészet viszonyát: „A slam poetry az egy jó hot dog, a vers legalább pacalleves!”

Betekintést nyerhettünk a művek születésének hátterébe: kiderült, az igazság nem olyan mesés, mint a görögök múzsás verziója, mégis egyedi: Zalán terápiaként kezdte, később vált a szenvedélyévé, Ferenc meg sosem tudja, mi lesz belőle, csak „kiad magából egy cuccot”. Személy szerint én csak javasolni tudom mindenkinek, hogy írja ki magából a lelki rendetlenséget, s ki tudja, talán valami nagyon jó cucc lesz belőle. 

   Szó szót hozott ki, egyik téma hozta a másikat, így végül terítékre került az olvasó és az olvasói aktivitás fontossága az irodalomban (a vendégek hangsúlyozták: az ő alkotói tevékenységük hiábavaló lenne, ha nem lenne, akinek írjanak, s szükség van a visszajelzésekre is), az irodalom gyakorlati haszna (ami legfőképp abban áll, hogy kivezet önmagadból, mikor már elfáradtál összezárva magaddal), illetve a modern technológia és a művészetek szerepe az irodalom népszerűsítésében a tanórákon és a mindennapokban. Példának okáért  meghívottaink jó ötletnek találták az irodalmi alkotásokat zene vagy szemléletes képek kíséretében előadni.

   Ezek után szemelvényeket hallhattunk vendégeink munkáiból. Végre nemcsak a magyar füzetben olvashattuk, hanem meg is tapasztalhattuk, hogy mit jelent a kortárs irodalom, az az irodalom, amely a ma problémáit dolgozza fel, s sokszor mintha épp a mi életünkről írták volna. Családi problémák, nézeteltérések, külföldre elvándorló fiatalok, a hétköznapok nyomása a munkás emberen, stb.  A slammek és a versek korunk rohanó világához hasonlóan gyorsan és frappánsan közölték az információkat, s olyan gyorsan repültek velünk egyik helyről a másikra, mintha élő közvetítést néznénk egy fénysebességű ember világkörüli útjáról. Imola szövege, Otthon című novellája  lassabb volt, így kényelmesen bele tudtuk élni magunkat a  mű világába, tanulságként pedig megkaptuk egy szállóige modern megfelelőjét: „Azért vagyunk a világon, hogy valahogy legyünk benne!” Árpád pedig sok évi munkát ad korunk filozófusainak kijelentve, hogy „Fel kéne találni a teofizikát.”

   Mély gondolatok mélyen tehetséges és mélységesen barátságos emberektől. A művészet megérinti az embert, mikor olvas, az ilyen találkozókkor viszont egyenesen kezet fog vele és meghívja egy kávéra. 

 

Képek